Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szociális esetkommunikáció

A szociális munka, mint professzió és gyakorlat lényeges, egyben meghatározó területe az emberi problémamegoldásnak. Módszereit és általános ismeretanyagát tekintve rendkívül komplex, a „probléma - erőforrás – autonómia” hármas kontextusában értelmezhető humán specifikus segítő szakma, melynek legitim szerepét a személyközi interakciók adják. A megszerzett gyakorlat és tapasztalat fontos része az ismeretek orgánumának, mely érettséget, s közben folyamatos „fejlődni képességet” kölcsönöz alkalmazójának. A szakmai személyiség tartalmi koherenciája áll a fejlődés középpontjában, mely a segítő professziók egyik legfőbb alkalmazott eszköze.

A kommunikatív diverzitás 3 alappillérének elméleti és gyakorlati áttekintése a szociális esetmunka és a hatékony segítői szerepvállalás fontos feladata. A segítő kommunikáció egy olyan többszintű reláció, amelyben szakmai, szakmaközi és a reflektív elemek egyaránt megjelennek, s ezek összessége adja a kongruens és eredményes segítői szerep kialakulását. A klienskommunikáció a kifinomult receptorokkal működő segítő kapcsolat bizalomépítő készségeit tartalmazza, melyek birtokában a segítő felismeri a kapcsolati vagy játszmahelyzeteket (Berne, 2008), valamint hozzáértő módon alkalmazza a terápiákból származtatott kérdező-technikákat (Tomm, 1990).

Az esetmunka szakszerű támogató rendszerét esetkommunikáció gyűjtőnéven illetjük, s feltételezzük a szakmai protokollnak megfelelő alkalmazását is a gyakorlatban. A protokollok azonban többnyire módszertani leírásokon alapulnak, így nem mindig követik a valós igényeket. A képzés az esetjelzés, az egyéni, csoportos konzultációs formák és az esetmunka közvetlen támogató fórumai, az esetmegbeszélések és konferenciák szerepére, esetfüggő változóira helyezi a hangsúlyt, saját esetmunkák feldolgozásán keresztül. Az írott és verbális szakmai kommunikáció készségszintű ismerete a szakmai szocializáció elengedhetetlen része, különösen az esetelemzéshez szükséges esetleírás vagy esettanulmány szempontrendszereinek ismerete.

Végül, de nem utolsó sorban a self-kommunikáció részeként fogalmazható meg a reflexiók és a belső dialógusok kérdésköre. A valódi empátiás megértés mélyebb összefüggéseinek értelmezése a gyakorlatban, az időkorlátoktól vagy egyéb zavaró tényezőktől mentes dialógusok megvalósulásának a feltétele. A szakmai dialógusok két színtere az ún. „explorációs” vagy explicit „kérdez-felelek” – típusú dialógusok, valamint a „reflexív” vagy implicit „kérdez-felelek” – típusú dialógusok. Az első a kliens és segítője közti tárgyilagos diskurzust jeleníti meg a problémafeltárás folyamatában, míg az utóbbi ennek hatására azokat a reflexiókat, releváns szakmai élményeket, melyek a segítőben egy ön-reflektív belső „találkozás”, dialógus eredményeként összegződnek és a megértés kontrollját szolgálják. A belső dialógus a szakmai önismeret részeként válik meghatározó tényezővé, melynek tudatos gyakorlása a szakmai önazonosság érzetünk alapját adja.

(Dr. Haász Sándor: Kommunikatív kompetenciák a szociális esetmunkában, NCSSZI, 2014. 122 p.) (ISBN:978-963-7366-78-9)